2012. szeptember 19., szerda

Elpattant idő

Ez a fülbevaló tipikus példája annak, hogy hogyan készítek el bármit is: eltervezem, aztán útközben teljesen megváltozik, de a végeredmény azért tetszetős. :) Először egy bohém, tollas-drótos megoldást akartam ásványgyönggyel a közepén, de eddig hajtogattam és pakolásztam, hogy a körből spirál lett, az ásványgyönyök pedig szaporodtak, mert teljesen beszippantott a sárkányachát gyöngyök egyedi szépsége. Ez az ásvány több színben is létezik, de a különlegessége, hogy repedezett tojáshéjhoz vagy kiszáradt iszapos meder pikkelyeihez hasonló mintázata van - tényleg, mint egy sárkánytojásnak. Ez a füli kimondottan felkötött vagy rövid hajhoz való, mert leengedett lobonccal csúnyán meggyűlik vele az ember baja már az első percben.
Ez azon kevés ékszerek egyike, amit imádok nézegetni is. A színe és a kis spirálos drótvégek miatt engem egy éppen szétpattanó óraszerkezetre, a gyöngyökkel valami mini asztrológiai kütyüre emlékeztet, de közben van benne valami kis "mű-cigányos"* beütés is, ezért a másik szó, ami egyből eszembe jutott róla az eddig nem létező cigánysztímpánk, mert nekem mindkettő felé hajlik valamennyire.

Cigánysztímpánk drótos gyönyörűség sárkányacháttal

Kicsit asztrológusos-bolygóegyüttállós, kicsit szétpattant órás

Azonos színvilágú, de természetesen különböző színű testvérgyöngyök

Szándékosan félszabálytalanul és "röpködősre" hajtott vörösréz ékszerdrót


Még mielőtt 2 év múlva betrollkodna valaki tökéletesen irreleváns kisebbségi kérdésekkel, itt szerezném leszögezni, hogy a cigányos jelzőket stílusvonal meghatározásra adom. Egészen nyilvánvalóan semmi köze azokhoz, akik hétköznap az utcán kóborolnak, inkább a filmekben túlromantizált, nomád-bohém, kicsit dandys, vadnyugatias beütésű karakterekre kell gondolni, mint pl. Madam Simza figurája a Sherlock Holmesban. Ezeket a jelmeztervezők nagyon-nagyon jól öltöztetik, mély, élénk színek és gazdag mintázat jellemzi a stílust. Képek az Imdb-n


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése